Van úgy, hogy egy cég saját magát hozza nehéz helyzetbe azzal, ha megalkot egy kiváló terméket. A 2008-ban a London Motor Show-n bemutatott Opel Insignia annyira jól sikerült, hogy majdnem egy évtizedig gyártották, ami manapság nagyon ritka az autóiparban.

A 2009-es Év Autója még ma is gyönyörű, izgalmas formájú kocsi. Minőségi ugrás volt a Vectrához képest, kiváló utazóautós tulajdonságokkal, ötcsillagos biztonsággal, számos technikai újdonsággal és kényelmi funkcióval. Sikerét az eladások is bizonyították, a kilenc év alatt 940 ezret értékesítettek belőle. Persze akadtak olyan Opel Insignia vélemények is, hogy túl könnyű a kormányzása, kategóriájában csak átlagos a hátsó helykínálata, valamint nehézkes az összetett elektronikai rendszer kezelése, amiben van is némi igazság. Összességében azonban elmondhatjuk, szinte tökéletesre sikeredett a kifutó modell. Nem lesz egyszerű megismételni ezt az eredményt.

A második generáció is szép lett, még ebben a sablonos fekete színben is, amiben az Opel Insignia teszt alanya brillírozott.

A második generáció is szép lett, még ebben a sablonos fekete színben is, amiben az Opel Insignia teszt alanya brillírozott.

De most itt van az utód, a teljesen új felépítésű Opel Insignia Grand Sport, s ez már ötajtós hatchback, mint a Skoda Octavia. Az elődből is volt ilyen, ám ebből nincs limuzin. Nem annyira kecses és légies, mint az első sorozat, sokkal inkább sportosabb, németesre vasaltabb. Designban ugyanazt a nagy lépést persze lehetetlen volt megugrani, ami a Vectra és az előző széria között volt, ám ez a poroszos stílus szintén jól áll az autónak.

A második generáció is szép lett, még ebben a sablonos fekete színben is, amiben az aktuális Opel Insignia teszt alanya brillírozott. Az első lámpái kicsit audisak ugyan, de ezt gyorsan meg is bocsátjuk, mert jól áll neki. Amit csak a kívülállók látnak, az a zseniális és stílusos első menetfény és a hátsó fénycsík. Az új Astrában bemutatott IntelliLux LED-es lámpát megkapta az új Opel Insignia is. Remek szerkezet ez, összesen 32 LED világít benne és ad folyamatos távolsági fényt éjszaka is, anélkül, hogy a másik autóst elvakítaná. Érzékeli, ha szemből jön valaki, s elveszi róla a vakut, ám az út szélén megtartja a fényárt.

És hát nemcsak a külső, hanem az elődhöz képest a belső is jelentős átalakuláson ment keresztül. A műszerfal egyértelműen az Astra által megkezdett designt tükrözi, de ezen kívül sok más átfedés is van a két modell között. Cseppet sem megszokott, ahogy a németek a sofőr előtti kijelzőt megalkották.

A műszerfal középső része ugyanis digitális, a szélek pedig analógok. Amit nem sikerült megértenünk az Opel Insignia teszt alatt, hogy az olajhőfok és az akkutöltöttség mérőjére mi szükség volt, mert lényegében feleslegesek. Az elődben sokat kritizált gombrengeteg eltűnt a középkonzolról, s a 8 colos kijelző érintőképernyőt kapott, ami már Android Auto és AppleCar támogatással is bír. Ugyanakkor a klímát, a hangerőt, a sávtartó automatikát, a parkolóradart és az automatikus parkolást gombokról kapcsolhatjuk – szerencsére.

A belső felépítés szép és minőségi. Az olajhőfok és az akkutöltöttség mérésének szükségességét viszont nem sikerült megfejtenünk az Opel Insignia teszt ideje alatt.

A belső felépítés szép és minőségi. Az olajhőfok és az akkutöltöttség mérésének szükségességét viszont nem sikerült megfejtenünk az Opel Insignia teszt ideje alatt.

De merüljünk el kicsit jobban az Opel Insignia felszereltség- és technikai vívmányainak arzenáljában. A Head Up Display a szélvédőre vetít, s a kormány mögötti gombokkal lehet állítani a magasságát, a fényerejét és a megjelenített információkat, sőt még a navigáció irányjelét is elő lehet hívni rajta. Az Insignia kedvelt menedzserautó, de azért a család is el tudja majd foglalni magát. Az OnStar segélyhívó rendszerben van Wi-Fi router is, így egyetlen SIM kártyával használható az internet az egész kocsiban. Extrából tehát nincs hiány, ha van elég pénzünk, gyakorlatilag a legújabb fejlesztéseket kivétel nélkül kérhetjük hozzá.

Az Opel Insignia teszt során az már elsőre látszott, hogy milyen nagy autó is a Grand Sport, s ezt belül érezni igzán. A tengelytávja 92 milliméterrel nőtt, s ezzel az utastér is tágasabb lett, amit leginkább hátul évezhetünk, mert akár keresztbe tett lábbal, főúriasan is elterpeszkedhetünk. A legnagyobb Opel méltó ellenfele helykínálatban a Skoda Superbnek. A sofőr három centiméterrel mélyebben ül az eddiginél, így direktebb a kapcsolata az úttal és az autóval. Lényeges egy ekkora gépkocsinál a csomagtartó mérete, a 490 liter nem rossz, ám nem is kiemelkedő a kategóriában, viszont nagyon jól pakolható a nagyra nyíló ajtón keresztül. Lehajtott ülésekkel a maximális térfogat 1450 liter.

Valószínűleg a nálunk járt új fejlesztésű, 1,5-ös turbómotor lesz a legnépszerűbb a dízelek mellett. A 165 lóerő és a 250 Nm-es nyomaték abszolút elég a mindennapokra.

Valószínűleg a nálunk járt új fejlesztésű, 1,5-ös turbómotor lesz a legnépszerűbb a dízelek mellett. A 165 lóerő és a 250 Nm-es nyomaték abszolút elég a mindennapokra.

Az Opel Insignia teszt bizonyította számunkra, hogy nagyon jó és kényelmes vezetni az autót. Ugyanakkor menet közben és tolatáskor zavaró, hogy a hátsó ajtó végén a csillogó fekete műanyag felület nem átlátszó, így a C oszlop nagyon vastag. Valószínűleg a nálunk járt új fejlesztésű, 1,5-ös turbómotor lesz a legnépszerűbb a dízelek mellett. Ez a flottavásárlóknak is tökéletes lehet, mivel a 165 lóerő és a 250 Nm-es nyomaték abszolút elég a mindennapokra. Az új Opel Insignia fogyasztás esetében mi 6,7 litert mértünk vegyes használatnál – soha rosszabbat.

Összességében elmondhatjuk, tökéletesen hozza azt, amit elvárunk egy Opeltől. Szép, sportos, kényelmes, minőségi autó, sok technikai kütyüvel – igazából mindent tud, amit egy felső-középkategóriás kocsinak tudnia kell, és jó eséllyel meg is ismétli az előd sikerét.

Opel Insignia műszaki adatok
Motor: 1490 cm3
Teljesítmény: 165 LE, 250 Nm
Végsebesség: 222 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 8,9 s

Opel Insignia fogyasztás: 6,7 l/100 km
Opel Insignia ár: 7 660 000 Ft

Opel Insignia Grand Sport 1.5 Turbo tesztautó ára: 9 710 000 Ft

Opel Insignia vélemények
Külső: 4
Belső: 5
Ár/érték: 5

Előny/hátrány
+ Jó futómű, kellemes és tágas utastér, német minőség, remek zajszigetelés, kényelmes vezethetőség, hasznos vezetőtámogató rendszerek
– Közepes méretű csomagtér, rossz kilátás hátra