Azt mondják 2017 az új Nissan Micra éve lehet, és lehet is ebben valami. A japánok mostani kisautója ugyanis klasszisokkal veri az elődjét, ami persze nem nagy kunszt, ha ismerjük az előző generációt. Roppant unalmas, színtelen szagtalan volt a negyedik sorozat. Ugyanakkor ez a Micra annyira jól sikerült, hogy 2016-ban egyből a kisautók élmezőnyében landolt. A design telitalálat, vagány, dögös, sportos, szép – pont, ami kell a sikerhez. Erre már nem lehet ráhúzni, hogy női autó, mert abszolút unisex.
Valószínűleg a jól sikerült forma sarkalhatta arra a tervezőket, hogy olyan vevőket is megnyerjenek, akik többet várnak el a gépjárműjüktől a szépségen túl. A 100-nál is több egyedi konfigurációval az új Nissan Micra külsejét épp úgy személyre szabhatjuk, mint a Mininél vagy a Renault Cliónál. A gyöngyház fehér fényezésben például nagyon jól mutatott a kis tesztautónk, amihez sokat adott hozzá a 17 colos könnyűfém felni is.
Meghatározhatja a napunkat a reggeli találkozás az autónkkal, és hát jó dolog, ha ez kellemes érzéseket kelt bennünk. Ez az autó pedig tökéletesen megadja ezt nekünk, a vonalaira nemcsak ránézni jó, finomságok várnak odabenn is. A japán kiskocsi utastere már alapból is minőségi, de az új Nissan Micra teszt alatt nálunk járt Tekna változat több ennél, jelenleg ez a csúcs felszereltségi szint a gyártónál. Ebből kifolyólag mindent beletettek vagy rendelhető, ami ebben a kategóriában elérhető.
Már alapáron olyan finomságok vannak, mint a króm belső ajtókilincsek, fém gombok, multifunkciós kormány, minőségi hifi, rengeteg technikai berendezés és sok bőr. Műbőrrel borították az első ajtóbetéteket és a műszerfal közepét, bőrbevonatú a sebváltógomb, a kézifékkar és a kormánykerék. A prémium minőségérzetet pedig a luxuskategóriás kidolgozású bordó-fekete színű bőrülések teszik teljessé.
Ebben az osztályban nem megszokott megoldás, hogy a sofőr fejtámájába hangszórót építenek. Az új Nissan Micra csúcsmodelljében kettő is van, és a Bose hifi egyedi térhangzást ígér a sofőrnek, – bár mi ezt nem igazán éreztük. Megéri a 175 ezer forint felárat a biztonsági csomag plusz, amely gyalogos felismeréssel ellátott intelligens vészfékezési rendszert, automata távolsági-fényszóró kapcsolást, sávelhagyás-jelzőt, valamint közlekedési jelzéseket felismerő szerkezetet is tartalmaz.
Nem alaptalanul jók az új Nissan Micra vélemények, mert ebbe a kis ékszerdobozba nem nehéz beleszeretni, nemcsak szép és csinos, de okos is a sok technikai berendezéssel. Például az extraként rendelhető technológiai csomagban 360 fokos parkolókamera is van, így a központi kijelzőn láthatjuk, mennyi hely van körülöttünk. Bár a nálunk járt 0,9 literes háromhengeres, 90 lóerős, turbómotoros új Nissan Micra 2017 ára 5 214 000 forint, ezért a pénzért nagyon sokat nyújt. A mutatós kis japán igazi prémium minőséget kínál.