A forgatásokon túli megmaradt kevés idejében pedig saját szóló lemezén munkálkodik, ugyanis Imre nem csak színész, de énekes, zenét szerez és szöveget is ír.

– Mióta van jogsid?
– Húsz éves korom körül szereztem, de még nem volt autóm. Amióta van, alig szállok ki belőle. Szerintem a mai világban a jogsi mindenkinek fontos lenne, hogyha helyzet van, vezethessen. Egy Zsigulin tanultam, amiben az oktató állandón szívta a cigijét és rettentő büdös volt.

– Mikor lett saját autód?
– 26 évesen. Egymás után három Trabant is.

– Mi volt az előrelépés?
– Egy 1.6 os VW Passat, ami a Trabikhoz képest iszonyúan kényelmes volt. Az ülések hajtogatásával akkora belső teret adott, hogy a Trabant kétszer beleférhetett volna. A valódi nagy szerelem azonban a Honda lett. Ebből két Prelude-m is volt. Az óriási napfénytető miatt olyan érzést nyújtott, mintha kabrióban utaznék. Utánuk lett Civic, Golf és mások, de az összes közül a legjobb a mostani Honda CR-V. Persze vannak kedvenc márkáim ezen kívül is, mint például a Mercedes, Jaguar, Saab, melyekből az utóbbi kettő szerintem már státuszszimbólum.

– Mi fontos neked egy autóban?
– Elsősorban a megbízhatóság. Sokan mondják, hogy a Hondához drága az alkatrész, ami természetesen lehetséges, ugyanakkor nálam soha nem romlottak el. Ezen kívül fontos az autó hangulata. Ezért szeretem például a régi Merciket, bár még soha nem volt. A tempomatot nagyon megszoktam és szeretem. Az ülésfűtés nem izgat fel, ahogy a legprofesszionálisabb hangrendszer sem, viszont legyen jó a klíma és ne párásodjon az ablak.

– Mit csinálsz az autóban?
– Rádiót hallgatok, prózát, komoly zenét és CD-ről kedvenceket feltekert ablaknál.

– Hogyan vezetsz?
– Határozottan, udvariasan, nyugodtan és nem lassan. Ha sietek, beteszem az orromat bárhova, de nem mulasztom el megköszönni. Ha valaki be akar jönni elém, beengedem. Kritikus helyzetben a viselkedésem sok mindentől függ. Ha valaki bevág elém, de villog és megköszöni, azt elfogadom még akkor is, ha fékezésre kényszerített. Bunkóságnál magamban anyázok. Nem bírom, ha valaki a középső vagy a belső sávban harminccal megy.

– Mikor vezetsz?
– Csak, ha valahova mennem kell. Az élményért nem, mert arra nincs időm. És soha egy korty alkoholt nem iszom, ha tudom, hogy kocsiba kell ülnöm.

– Milyen hosszú távok voltak, amiket egyfolytában levezettél?
– Budapestről Hollandiába Amersfoortba, Fótról az erdélyi Zetelakáig, és Budapestről Krk szigetig.
Nem estek nehezemre.

– Milyen maximális sebességet próbáltál már ki?
– 190-et a Honda Civic-kel Németországban. Nem vagyok a sebesség megszállottja, de akkor sietnem kellett. Van egy barátom, aki álladóan száguldozna, mert idegesíti, ha valaki előtte megy. Én nem vagyok ilyen.

– Tartozéka az autó az életednek?
– Igen. Nem tudnék nélküle élni. Forgatok, sokat szinkronizálok, egyik stúdióból szaladok a másikba. Reggel beülök az autóba és legalább öt helyre megyek vele. Autó nélkül ez lehetetlen. Van egy nagy Opel Zafira-m is, és ha játszom a zenekarommal, gyakran én vezetek. Sőt, nem is igazán szeretem, ha nem én vezetek. Nem érzem jól magam az anyós ülésen, mert nem vagyok a magam ura. Szédülök.

– Mi van, ha beleszólnak a vezetésedbe?
– Nem örülök. A párom szokott rám szólni, ha szerinte gyorsan megyek, pedig soha nem volt vele balesetem.

– A sorozatban való szereplés mekkora ismertséget ad?
– Az utcán megismernek, gratulálnak, de amióta ez megy, még soha nem állítottak meg rendőrök.

– És korábban?
– Akkor többször is. Ha volt valami vaj a fülem mögött, mindig arra hivatkoztam, hogy forgatásra megyek. Ha megkérdezték, hogy mire, mondtam, hogy az HBO-ba szinkronra. Ja, akkor siessen művész úr – ez volt a reakció. Ha azt mondtam, hogy zenész vagyok, mindig megbüntettek. Valahogy a színészeket másképp kezelik.

– Miért büntettek?
– Legutoljára azért, mert elfelejtettem matricát venni. Gyorshajtásért akkor, amikor 100-as táblánál a Budaörsi bekötőnél 122-vel hajtottam. Egyszer az Erzsébet hídon mentem Pestről Budára, amikor a kanyarnál a főoszlop mögül hipp-hopp kiugrott egy rendőr, hogy bizony gyorsan mentem. Ezt elismertem, de mondtam, hogy azzal azért tisztában vagyok, hogy eleve azért állított meg, hogy megbüntessen és nem azért, mert félti valakinek az életét. Elmosolyodott és elengedett.

– Voltál kritikus helyzetben?
– Egyszer egy lejtős utcában kiszálltam az autómból, de elfelejtettem behúzni a kéziféket, amit addig soha. A kocsi elkezdett visszagurulni és hatalmas csattanással belevágódott egy autóba, amiből éppen kiszállt egy család. Félelmetes volt.