Lehet, hogy a kiadvány karácsonyra még nem lesz a boltokban, de ettől függetlenül gőzerővel dolgozik a történet megírásán Aradi Tibor és Varga Ferenc József is egyaránt. Benne lesznek legjobban sikerült jeleneteik, vagy éppen olyan párbeszédeik is, mikor a kocsiban ülve egy Aradi Varga kabaré fellépésére mentek.
– És természetesen készülünk az ősszel folytatódó Aradi Varga show-ra is – mondta Aradi Tibor.
– Mikor szerezted meg a jogosítványodat?
– Még 1989 februárjában, amikor betöltöttem a tizennyolcat. 17 évesen kezdtem a KRESZ-t. Autóőrült voltam, a testvérem egy ideig versenyző is volt. Alig vártam, hogy vezethessek.
25 évet felölelő könyv kiadására készül Aradi Tibor és Varga Ferenc József humorista páros
– Mi volt az első autód?
– Természetesen Trabant. Édesapám vette nekem 42 ezerért. Neki nem volt jogsija, de a kereskedői munkájában ezzel sokat segíthettem. Persze nekem is kellett, mert akkor éppen a vendéglátóban dolgoztam korai keléssel és késői fekvéssel. Az éjszakai és a hajnali járatok nem voltak túl szimpatikusak.
– Meddig volt meg a Trabant?
– Másfél, talán két évig. Az utána következő Ladával viszont nem volt szerencsém. A szanaszét lyuggatott Koppány dobja miatt hajnali ötkor, amikor munkába indultam, az egész lakótelep felébredt. A futóműve olyan rossz volt, hogy amikor egyszer irányíthatatlanná vált, a felső rakpartról lezuhantam az alsóra, és ott az oldalán álltam meg vele. Szerencsémre nem volt forgalom. Felül szálltam ki, mint egy tankból. Az autó ripityára tört, de én megúsztam.
– Mikor lett újra autód?
– Bevonultam katonának és utána saját pénzből. Egy tizenvalahány éves Audi Avant 100. Az akkor olyan volt, mintha hajóba szálltam volna. Ha bekapcsoltam a rádiót, hátul kitolódott az antenna. Ezzel lehetett villogni. Mindig a Baross utca és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében kapcsoltam be, hogy sokan lássák. De hiába volt szép több olajat evett, mint benzint, úgyhogy eladtam.
– Sok autód volt?
– Legalább húsz. Fiat Ritmo, kis Polski, Toyota Corolla, három Suzuki, Seat Cordoba, Renault Clio, sőt, egy hónapig még egy 26 éves Peugeot is a buli kedvéért. Sokra viszont már nem is emlékszem. Utoljára egy Ford Fiesta-ból szálltam ki, és most a második Toyota Corolla-val járok.
– Miért cserélgetsz?
– Nem értek az autókhoz, nincs sok pénzem, és kevésért jót nem kapni. Egy időben null-kilométeres autókat vettem részletre. Az egyiknél úgy bebuktam, hogy el kellett adnom, és éppen csak nullán voltam. Aztán két kocsimat is elloptak, egy VW Golf-ot és a Suzuki Swift-et. Az utóbbinak a részleteit, még 300 000 forintot ki kellett fizetnem.
– Mit tartasz fontosnak egy autóban?
– Ne robbanjon le, vigyen el A-ból B-be. Ez a kényelemnél is fontosabb. A Ford Fiesta nem volt kényelmes, de 75 ezer kilométert gond nélkül mentem vele egy év alatt. Sajnálom azokat, akik a hatalmas autóik mellett felnyitott motorháztetővel állnak a pályán. A mostani Toyota Corolla 13 éves és nagyon elégedett vagyok vele. Egy 92 éves első tulaj némettől vettem, aki 79 éves korától addig 44 ezer kilométert ment vele. Biztonságos, van benne 8 légzsák, kipörgésgátló, könyöklő, bőrkormány, fényre sötétedő visszapillantó tükör. A 111 lóerős motorjával még előzni is merek.
– Mi volt a legnagyobb sebesség, amit kipróbáltál?
– Frankfurtba mentünk fellépni és Németországban az autópályán, 215-el egy bérelt Volkswagen Polo-val. Nagyon bírtam.
– Hogyan vezetsz?
– Egész nap az autóban vagyok, de még soha nem okoztam balesetet. Egyszer hátulról belém jött valaki. Kiszálltam, hátramentem és a legjobb barátom volt. Véletlenül járt arra, véletlenül nekem jött, aztán már nem véletlenül adott egy betétlapot. Szeretem, ha se előttem, se mögöttem nincs autó. Általában tudom, hogy mások mit fognak csinálni, és készülök rá. Magamban bízom. Ha valaki bénázik előttem, azt még elviselem, de ha nem indexel, vagy pofátlan, akkor elszakad a cérna, mutogatok, káromkodok, és ki is szállok, bár nem sűrűn. Nemrég a terhes feleségemmel mentem, amikor bevágtak elém, és satu fékkel is éppen csak meg tudtam állni. Amikor a következő lámpánál melléjük értem és négyen visongva röhögtek, akkor odamentem. Ha nem zárták volna le az ajtót, biztosan kirángattam volna a sofőrt. Ilyenkor nincs művész úr, csak egy egyszerű apa.
– Szeretsz vezetni?
– Már nem annyira, de nehezen viselem, ha más ül a volánnál. Félek. Nem tudom, látja-e, amit én.
– Mi volt a leghosszabb út, amit levezettél?
– Elmentünk nyaralni Rómába egy hétre, de olyan lehangoló volt a szálloda, hogy négy óra múlva visszajöttünk Szegedre az akkori párom szüleihez. Hét kávéval teljesítettem a távot.
