Nos, ami Szalay Balázs számára egy kicsit ijesztő, az egy átlagembernek kimondottan az, egy félősnek pedig egyenesen rémséges. De lassan már megszokhatjuk, hogy a Dakar-menő terepraliversenyző folyamatosan keresi a kihívásokat. Ezúttal az Iditarod, a világ leghíresebb kutyaszánhúzó versenye vonzotta Alaszkába, ahol motoros szánnal néhány napig kísérte a mezőnyt a gyönyörű televíziós, Várkonyi Andrea társaságában.
Az alaszkai expedició. Várkonyi Andrea és Szalay Balázs az Idiatorod-on.
Az első éjszaka nagy mákunk volt, mert a szánunk elakadt, emiatt beköltözhettünk egy már felállított sátorba, volt benne egy kis vaskályha is, amely mellett este meg tudtunk melegedni. Amikor kialudt a tűz, nagyon hideg lett, de az első éjszakát így is viszonylag jól bírtuk. A hálózsák jól melegített, de az arcunknál vágott lyukon keresztül azért csak bekúszott a hideg – mondta Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája.
A második éjszakát egy olyan falu szélén töltötte a maroknyi magyar csapat, amelyet csak hószánnal vagy repülővel lehet megközelíteni. Egy faházban éjszakáztak, amelyben nem volt áram, volt viszont fűtés és matracokon tudtak aludni.
Alaszka olyan hely, ahol, ha elmész egy expedícióra és az égvilágon semmit sem csinálsz, akkor is történik veled valami. Érdekes emberekkel találkozol, izgalmas kalandokba keveredsz. Ami pedig az Iditarodot illeti, a verseny a maga komplikált rendszerével mindenkit lenyűgöz. A legtöbb versenyző semmiféle taktikát nem követ, csak folyamatosan futtatja a tizenhat kutyáját.
Alaszka olyan hely, ahol, ha elmész egy expedícióra és az égvilágon semmit sem csinálsz, akkor is történik veled valami.
A tophajtók ezzel szemben nagyon is taktikáznak, beosztják, hogy mikor melyik kutya pihenjen, hogy megmaradjon hat, amennyi a célba érkezéshez szükséges. A mezőny teljesen szétszakad, de ez így is van rendjén, hiszen az amatőrök csak azért állnak oda a rajthoz, hogy teljesítsék a távot, az élmezőny azonban csak a kötelező pihenőket iktatja be, és amikor az lejár, már megy is tovább – az sem számít, ha éjszaka van.
Szalay Balázsék három napon át haladtak a mezőny nyomában, majd pedig elindultak vissza, a civilizációba, s az úton megérezték, milyen is egyedül a vadonban, milyen hosszú is tud lenni húsz-harminc kilométer. Főleg, ha az ember teljesen magára van utalva. Nem is túra volt ez, hanem inkább expedíció, egy kicsit olyan, mint amikor Afrikában bemegy az ember a Szaharába…
