Már nem a Superb a gyártó legnagyobb modellje, a Skoda Kodiaq személyében új óriása lett a cseh márkának. A hatalmas alaszkai barnamedvéről elnevezett SUV 4,7 méteres hosszával ugyanakkor csak 4 centivel hosszabb az Octaviánál, a márka nagy limuzinjánál, a Superbnél pedig 16 centivel rövidebb.

Milyen jól tették a csehek, hogy megalkották ezt a bölényt. Az autó vitathatatlanul nagyon jól sikerült, de meg is kérik a Skoda Kodiaq árát.

Milyen jól tették a csehek, hogy megalkották ezt a bölényt. Az autó vitathatatlanul nagyon jól sikerült, de meg is kérik a Skoda Kodiaq árát.

Mégis monstrumnak tűnik, s már elsőre jól látszik, hogy a maga 167 cm-es magasságával, és 188 cm-es szélességével a Skoda Kodiaq minden márkatárson túlnőtt. Megjelenésre kissé drabális, ugyanolyan bölényszerű, mint az első Audi Q7 volt. A szaksajtó korábban úgy kombinált, hogy ezzel a modellel fognak belépni a csehek az Egyesült Államok piacára, ahol még jobban imádják az ilyen dromedárokat, no és a neve is ismerős lehet alaszkai eredete miatt. Ám ez eddig nem történt meg, pedig a Skoda Kodiaq jól eladható lenne az USA-ban is.

Méretei ugyan tekintélyt parancsolóak, de mégsem hat tolakodónak. Egyes formai megoldásai a Superbre emlékeztetnek, mint például a karakteres fényszórói, amelyek közül az elsők opcionálisan LED-esek, hátul viszont már szériában kapjuk. Szóval jól illeszkedik a családba, ami persze valamilyen mértékben kötelező és természetes is.

A Skoda Kodiaq ár alapvetően nem lett túllőve a maga kategóriájában, már 7 millió forinttól hazavihetjük. Ugyanakkor ehhez hozzá tartozik az is, hogy az alapmodell meglehetősen szegényesen fest a műanyag kilincsekkel és visszapillantókkal, a dísztárcsás acélkerekekkel, gumiszegélyes oldalablakokkal. Egészen más arcát mutatja jól felszerelve ez a Skoda terepjáró, nagy alufelnikkel, metálfényezéssel, színre fújt visszapillantókkal és kilincsekkel, tetősínnel.

A nagy alufelnikkel, metálfényezéssel, tetősínnel, és a színre fújt visszapillantókkal és kilincsekkel felszerelve, egészen más arcát mutatja a Skoda terepjáró.

A nagy alufelnikkel, metálfényezéssel, tetősínnel, és a színre fújt visszapillantókkal és kilincsekkel felszerelve, egészen más arcát mutatja a Skoda terepjáró.

A Skoda Kodiaq teszt során már az első beülésnél feltűnt, hogy a szakemberek az utastérben remek munkát végeztek. Az anyagminőség jó, de arra azért most is vigyáztak, hogy egy fokkal gyengébb legyen, mint a Volkswagenekben. Az összeszerelésre szavunk sem lehet, nagyon egyben van ez a Skoda is.

A műszerfal nincs túlbonyolítva, jól áttekinthető, a 8 colos érintőképernyőn pedig a VW-csoport legfrissebb menürendszere fut. Kristálytiszta a kép a magyar menüs navigáción. A szerkezethez 64 gigás memória, DVD-lejátszó, Apple Carplay, Android Auto és MirrorLink támogatás is kérhető. Sim-kártyával 4G-s internetelérésre is képes a rendszer, amivel különböző online szolgáltatások vehetők igénybe. A navigáció már Google Earth-alapú, és álló helyzetben Street View nézete is van, ami tolatáskor sokat segíthet. A belső wifi hotspotra akár nyolc eszköz is csatlakozhat – ami a Skodákban nem volt jellemző. Az egyterűek kora lejárt, ám egy ekkora SUV is tudja nyújtani annak a kategóriának az előnyeit.

A Skoda Kodiaq műszerfala szerencsére nincs túlbonyolítva, jól áttekinthető, a 8 colos érintőképernyőn pedig a VW-csoport legfrissebb menürendszere fut.

A Skoda Kodiaq műszerfala szerencsére nincs túlbonyolítva, jól áttekinthető, a 8 colos érintőképernyőn pedig a VW-csoport legfrissebb menürendszere fut.

A Skoda Kodiaq teszt alatt nálunk járt változathoz hét ülés jár, 313 ezer forintos felárért. Persze a harmadik üléssor ennél is inkább csak rövidebb utakon vagy gyerekeknek kényelmes, de legalább van, s ez is döntő lehet az autóválasztásnál. Beszállásnál a középső üléssor előre csúszik, a háttámla előre billen, ám még így sem könnyű feladat, a Skoda Kodiaq méretek ellenére rendesen össze kell görnyedni.

Az elöl utazókat viszont nagy fotelek várják, és a második sorban is hatalmas a hely. A több mint 1,5 méter belső szélességnek köszönhetően majdnem akkora a lábtér hátul, mint a főúrinak tartott Superbben. A hátul utazók az első ülések hátlapjából kis asztalkát hajthatnak fel, s az üléseik fűthetők már. A második sori ülések lehajtása nélkül egyébként 630 liternyi helyre pakolhatunk az 5+2-es Kodiaqban.

A Skoda Kodiaq teszt alatt nálunk járt változathoz hét ülés jár, 313 ezer forintos felárért. Persze a harmadik üléssor ennél is inkább csak rövidebb utakon vagy gyerekeknek kényelmes, de legalább van.

A Skoda Kodiaq teszt alatt nálunk járt változathoz hét ülés jár, 313 ezer forintos felárért. Persze a harmadik üléssor ennél is inkább csak rövidebb utakon vagy gyerekeknek kényelmes, de legalább van.

Persze ehhez a nagy testhez és a majdnem 1,8 tonnás súlyhoz azért erő is kell. Az alapmodell 1.4-es TSi benzinmotorjától a maga 125 lóerejével nem várhatunk sokat, ám a Skoda Kodiaq teszt során nálunk járt 2,0 literes TDI összkerékhajtással és automata váltóval már kellemesebb a helyzet. A 190 lóerős csúcsdízel csendes, a járása is kifinomult, ám a 340 Nm-es nyomatékkal a nagy tömeg, és a 4×4 hajtás miatt inkább kényelmes utazóautó, mint sem sprinter.

Aki erőfitogtatni is szeret, az válassza a 280 lóerős csúcs benzinest, 400 Nm-es nyomatékkal. A kellemes utazáshoz viszont ez is maximálisan elég. Némi kritika talán csak a Volkswagen 7 fokozatú DSG automataváltóját érheti. A szerkezet kapcsolhatna lágyabban és okosabban, sokszor túlpörgeti a fordulatszámot. A nagy testű SUV tekintetében persze csodák továbbra sincsenek, városban 9-10 litert simán megeszik. Autópályán viszont már kicsit takarékosabb, ott akár 7 liter alatt is tartható a Skoda Kodiaq fogyasztás.

Jó és könnyű vezetni, pedig a maga 4,7 méteres hosszával és 1,88 méteres szélességével nem kis autó a Skoda Kodiaq.

Jó és könnyű vezetni, pedig a maga 4,7 méteres hosszával és 1,88 méteres szélességével nem kis autó a Skoda Kodiaq.

Jó és könnyű vezetni pedig nem kis autó. A különböző üzemmódokkal rendelkező négykerékhajtáshoz lejtmenet vezérlő és állítható futómű jár. Persze ez nem valódi terepjáró, nincs mechanikus differenciálzár vagy felező benne, de sokkal bátrabban mehetünk vele földútra, mint a manapság oly kedvelt mezei divat szabadidő-autókkal, mert off-road üzemmódja is van.

Jól kifundálták ezt az autót, mert a Skoda Kodiaq ára alapból nem sok, tágas és kényelmes, már 7 millióért megvehetjük. Ám, ha azt akarjuk, hogy jól mutasson és menjen is, az extrákkal és biztonsági felszerelésekkel megpakolt járműért már mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni. A Skoda Kodiaq teszt alatt nálunk járt 2.0 TDI 4×4 DSG SCR Style változat 15,5 milliós áráért már ésszerűbb választásnak tűnik az új Audi Q5-ös egy kevésbé felszerelt változata, amely fejlettebb összkerékhajtással, igényesebb belsővel, több presztízzsel és lóerővel rendelkezik. Igaz, kettővel kevesebb ülőhellyel is.

Skoda Kodiaq műszaki adatok
Motor: 1968 cm3
Teljesítmény: 190 LE, 340 Nm
Végsebesség: 192 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 10,1 s

Skoda Kodiaq fogyasztás: 7,9 l/100 km
Skoda Kodiaq ár: 7 140 170 Ft

Skoda Kodiaq 2.0 TDI 4×4 DSG  SCR Style tesztautó ára: 15 509 280 Ft

Skoda Kodiaq vélemények
Külső: 4
Belső: 5
Ár/érték: 3

Előny/hátrány
+ Hatalmas utastér, kellemes belső, kényelmes vezethetőség, sok extra, jó minőség
– Feszes rugók