A Citroennél már régen is mertek vadat álmodni, s azt megvalósítani. A legújabb példa erre az új Citroen C3-as, amely merőben eltérő az elődjétől és a manapság trendi irányzatoktól. A francia cégnél nagyon beleszerelmesedtek a C4 Cactus formavilágába, ami valóban különleges jelenség, de rétegautó. Épp ezért volt nagy bátorság azt a designt átültetni egy ilyen fontos, nagy darabszámú és sokszereplős kategóriába. A kisautóknál nagyot lehet bukni egy elszúrt, félresikerült konstrukcióval.

Az új Citroen C3 azonban bármennyire is különc, mégsem mondanánk defektesnek, egy zavart gondolat végtermékének. Sőt, inkább ellenkezőleg. Nagyon is jól átgondolt és jól kivitelezett kis jármű ez. Sok minden felfedezhető benne a francia bohémságból, és már a külseje is megér néhány óra elemzést az Iparművészeti Főiskolán. A lámpáit két szinten találjuk, s a lentiben, a pókszemekben vannak a fényszórók, a fentiek inkább jópofa designelemek, melyekbe a LED-es nappali menetfény és az index került. A Citroen C3-at lehetetlen összekeverni bármelyik vetélytársával is. Ráadásul különféle betételemekkel – mint például a más színű ködlámpa kerete – tovább fokozható az egyediség.

Sokféleképpen alakítható az új Citroen C3, kilenc alapszínhez négy eltérő tetőfényezés kérhető, s a variációk száma elérheti akár a negyvenet is.

Sokféleképpen alakítható az új Citroen C3, kilenc alapszínhez négy eltérő tetőfényezés kérhető, s a variációk száma elérheti akár a negyvenet is.

A formabontás természetesen az orr-rész után is folytatódik. Oldalról a Cactus hatása nyilvánvaló, az extraként rendelhető Airbump oldalfali légpárnák az ajtókon pedig unikumnak számítanak az autóiparban, mások ilyet nem mernek bevállalni, csak a Citroen. Az Airbump amúgy a látványos designelemen túl hasznos kellék is tud lenni, védi az autót a kisebb koccanásoktól, ajtórányitásoktól. Matt fekete műanyag betét öleli alulról körbe a kocsit, végigfut a kerékjáratokon, a küszöbökön és a lökhárítókon. Vitathatatlanul sokat ad hozzá a csinos összképhez, mint ahogy a jól összeállított piros-fehér-fekete színösszeállítás, valamint a kéttónusú, esztergált felületű 17 colos egyedi felnik. Amúgy az új Citroen C3 sokféleképpen alakítható, kilenc alapszínhez négy eltérő tetőfényezés kérhető, s a variációk száma elérheti akár a negyvenet is. Különösebben a feneke miatt sem kell szégyenkeznie a kis gombócnak. Szóval bárhonnan is nézzük, üde jelenség az utcán, vonja magára a figyelmet.

Az új Citroen C3-ból áradó vidámság persze odabenn, a 4 méternél rövidebb karosszéria alatt is folytatódik. A Cactus itt is erősen érződik, és bár nincs digitális műszerfal, de a stílus ugyanaz, s a nagy testvér hibáit is kijavították. Pluszt jelent, hogy a hátsó ablakok lehúzhatók, és Citroen C3 2017-es modelljében már az utas oldalán is van szellőzőnyílás. Felső fogantyú viszont itt sem jutott az utasoknak. Eredeti megoldás a bőröndfogantyúkat imitáló ajtóbehúzó elöl. A műszerfal designja a 80-as évek divatját idézi, ám mégsem tűnik régimódinak. Letisztult, egységes, és nagyon stílusos. A komfortérzetet némileg rontja, hogy a műanyag minősége továbbra sem az igazi. Elöl nagy a kényelem a puha, fotelszerű ülésekben, hátul pedig a tetőbe vájt mélyedéseknek köszönhetően szintén megfelelő a térkínálat. Az ülések mögött alaphelyzetben 300 literes hely marad a csomagoknak, ami nem számít rossznak ebben a kategóriában. Az új Citroen C3-ból is száműzték már a középkonzol gombjait, és szinte minden funkció az alapfelszereltségben járó központi kijelzőről irányítható.

Az új Citroen C3-ból is száműzték már a középkonzol gombjait, és szinte minden funkció az alapfelszereltségben járó központi kijelzőről irányítható.

Az új Citroen C3-ból is száműzték már a középkonzol gombjait, és szinte minden funkció az alapfelszereltségben járó központi kijelzőről irányítható.

Az Citroen C3 1.2 PureTech vezetése annyira jó és kellemes, amennyire egy kisautóé csak lehet. Az autóteszt alatt folyamatosan érezhető volt a futómű finom hangolása, ahogy azt a francia márkától elvárjuk. A 17 colos alufelnik ugyanakkor keményebbé is teszik a haladást az aszfalton, érezni a hitvány magyar útépítés mellékhatásait. Bordák, repedések, kátyúk – mindet ellentmondást nem tűrően közli velünk a kocsi.

A C3-ast háromféle 1,2-es benzinmotorral árulják, az autóteszten a közepes, 82 lóerős járt. A számok alapján vad élményeket nem vártunk, s nem is kaptunk, de a városi furikázáshoz abszolút elég. A Citroen C3 fogyasztás a teljesítményhez képest kissé erős, de egy benzinestől nem reméljünk étvágytalanságot. A rendkívül széles extralistán olyan érdekes újdonságot is találunk, mint a ConnectedCam, amellyel menet közben, meg persze állva is, képeket vagy videót készíthetünk. A szélvédő tetejére, a visszapillantóhoz tett kamera rögzíti a felvételt, s a vezeték nélküli kapcsolaton keresztül telefonunkra/számítógépünkre küldhetjük a fotót. World Press-díjas felvételeket senki se reméljen, de azért mégis csak jó kis szerkezet ez, ráadásul internetkapcsolattal akár azonnal meg is oszthatjuk az élményt. Ebben a kategóriában ez még igazi különlegességnek számít.

Egyedire alakítható városi kisautókat más is kínál, de a C3 semelyik riválisához sem hasonlítható, mindenkitől másabb. Ennek köszönhetően könnyű kitűnni vele a forgatagból, ráadásul az új Citroen C3 ára sem lett vastagon írva. Nagyon friss a formája a bohókás kis franciának, és ma olybá tűnik, ez az érzés az évek során sem fog komolyabban megkopni.

Citroen C3 műszaki adatok
Motor: 1199 cm3
Teljesítmény: 82 LE, 118 Nm
Végsebesség: 168 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 13,0 s

Citroen C3 fogyasztás: 7,2 l/100 km
Citroen C3 ár: 3 190 000 Ft

Citroen C3 1.2 PureTech 82 Shine tesztautó ára: 5 088 000 Ft

Citroen C3 vélemények
Külső: 5
Belső: 4
Ár/érték: 4

Előny/hátrány
+ Egyedi design, jópofa külső, kellemes belső, kényelmes ülések, gyári fedélzeti kamera
– Fogantyúk hiánya, bonyolult rádióváltás, pontatlan váltó, nagy felnivel rázós futómű