Így van ez már több mint 100 éve. A Type-A, a Traction Avant, a Kacsa vagy éppen Fantomas Citroën DS-e. Gyakorlatilag mindegy is, hiszen számtalan példát lehetne még felsorolni a márka történelméből. Mindegyik korszakot alkotott, rengeteg technikai újítást hozott, és formájával igencsak feszegette az adott kor határait. Az új Citroën C4 pedig most ezt a sort hivatott folytatni, ami a nem régen nyilvánosságra hozott fotók alapján még jó eséllyel sikerülhet is neki.

Az új Citroën C4 áramvonalas kialakítása amellett, hogy rendkívül kedvezően befolyásolja az autó légellenállását, a szemnek is jóleső formát varázsolt.

Az új Citroën C4 áramvonalas kialakítása amellett, hogy rendkívül kedvezően befolyásolja az autó légellenállását, a szemnek is jóleső formát varázsolt.

Ahogy azt már megszokhattuk a francia tervezőktől –, és persze amennyire ez még lehetséges egyáltalán ebben a szegmensben–, most is próbáltak eltérni a megszokottól. A C4-es Citroën alapvetően crossoveres formáját ugyanis sikerült rendkívül ügyesen finomítaniuk egy coupé vonalaival, és ismét alkottak valami nagyon szerethetőt.

Bár a márka már eddig is remek eladásokat produkált a szabadidő-autók piacán, hiszen a C3 Aircross 300 ezer, míg a C5 Aircross 200 ezer példányban kelt el a 2017-es bevezetés óta, a képek láttán az új Citroën C4 valószínűleg még tovább fogja erősíteni ezt a tendenciát.

Az új Citroën C4-es utastere is hatalmas átalakuláson ment keresztül. Sokkal modernebb, kidolgozottabb lett, nem is beszélve a jó minőségű anyagok használatáról.

Az új Citroën C4-es utastere is hatalmas átalakuláson ment keresztül. Sokkal modernebb, kidolgozottabb lett, nem is beszélve a jó minőségű anyagok használatáról.

 

Ahogy a külső, úgy az új Citroën C4 utastere is jóval modernebb, és ami ennél is fontosabb, minőségibb lett. Láthatóan nagyon odafigyeltek az anyagfelhasználásra, az illesztésekre, a részletek finom kidolgozására. A Citroën Advanced Comfort jegyében készülő autók különleges kényelmet kínálnak vezetőnek és utasnak egyaránt.

A progresszív hidraulikus ütközőelemekkel ellátott felfüggesztésnek, és a szintén az Advanced program keretében kifejlesztett üléseknek köszönhetően rendkívül kényelmessé vált az utazás, az utastér otthonossága, a modern, praktikus fedélzeti eszközök azonban még tovább segítik autózást. Annak érdekében pedig, hogy látványban is megtaláljuk a számunkra legédesebb megoldást, a karosszériaszínek és a színcsomagok 31 külső, és 6 belső konfigurációt tesznek lehetővé.

Az apró kicsi részletek, amik igazán különlegessé teszik az új C4-est.

Ahogy minden gyártó, természetesen a Citroën is nagy erőkkel halad a zéró körüli emisszió felé, de szerencsére az új C4 esetében azért maradt még választási lehetőségünk. A teljesen elektromos ë-C4 mellett így továbbra is elérhetőek maradnak a hagyományos belső égésű motorok. Az új generációs Euro6 motorokkal érkező benzinesek teljesítménye 100 és 155, a dízeleké pedig 110 és 130 lóerő között érhető el. Ugyanakkor nagy előrelépés, hogy az 50 kWh-s akkumulátorral szerelt 136 lóerős villanymotoros változat mellé már egy igencsak jól hangzó 350 kilométeres hatótávot ígérnek, ami nagyban kibővíti az utazási korlátainkat.

Az első hírek jók, az egész autón érezni, hogy nagyon odatették magukat a francia tervezők. A szépség és a kényelem mellett, a gazdag felszereltséggel is ellátott új Citroën C4 minden bizonnyal frissülést hozhat a kissé már unalmassá váló szabadidő autók világába.

További információk: www.citroen.hu