A Skodához évtizedeken keresztül több sztereotip beidegződés kapcsolódott. Forralja a vizet – tartotta mindenki, mert a valóban furcsán megoldott hűtés miatt a farmotoros gépek, különösen a nyári kánikulában előszeretettel gőzölögtek az autópályák leállósávjaiban. Mazsola – bosszankodtak sokan, mert ugyan mindenki, autómárkától függetlenül volt kezdő vezető, valamiért mégis a Skodákban ügyetlenkedőket spécizte ki magának, hogy a kalapos úrvezetőkről akkor már ne is beszéljünk…
A szocialista éra alatt szó sem lehetett a olyan exkluzív, a luxus ajtaján kopogtató típusokról, mint az eredeti, 1930-as években hódító útjára indult Skoda Superb, vagy éppen a nyitott Monte Carlo, ám a bohémságukról híres csehek mégis megtalálták a módját, miként tűnjenek ki a szürkeségből.
Az 1960-as években komoly változás történt. A 440/445/450, majd az Octavia/Felicia típusok után a Skoda vadonatúj fejlesztésű, önhordó karosszériás, hátsókerék-hajtású és a Tatrákhoz hasonlóan farmotoros (viszont lég- helyett vízhűtéses) típussal, a Skoda 1000 MB-vel rukkolt elő.
Mlada Boleslavban olyannyira felpörgött ez a projekt, hogy egy 80 hektáros területen, az akkori szocialista autógyártás talán legmodernebb új üzemegységét húzták fel a régi gyár szomszédságában, 40 csarnokkal és különféle épülettel. A technika valóban ütős volt. Például a blokknál, a forgattyúháznál és a négyfokozatú sebességváltó házánál Európában elsőként a Skoda alkalmazott nagynyomású öntést, méghozzá egy már 1922-ben kidolgozott cseh ötlet alapján. Bár féltucatnyi 1000 MB prototípus készült, karosszériaválaszték még sem volt, az autót négyajtós változatban ontották a szalagok – rendíthetetlenül egészen 1966-ig. Ekkor lépett színre a ma már a veterán autó ritkaságok közé tartozó Skoda 1000 MBX változata.
A fejlesztés során 1960-ban, akkor még 990 Tudor néven született ugyanis az a kétajtós Skoda kupé, amely átdolgozva hat évvel később zöld lámpát kapott odafentről és lássunk csodát, 1966. március 10-én, a Genfi Autószalonon a cég bemutatta a Skoda 1000 MBX szériaváltozatát, ősszel pedig elkezdte a sorozatgyártását.
A feltűnően negatív dőlésszögű hátsó oszlopokat, hátsó panoráma szélvédőt, valamint négy helyett csupán két, ráadásul ablakkeret nélküli ajtót felvonultató különleges felépítményt a Kvasiny-i üzem készítette. A Skoda 1000 MBX karosszériája megőrizte a lépcsőshátú MB alapmodell akkoriban bőségesnek mondott térkínálatát, ugyanakkor oldalra sokkal jobb kilátást nyújtott.
Nemcsak az elöl ülők tekerhették le az ablakokat, hanem a hátul utazók is kinyithatták a kis üvegeket, továbbá a háromszög alakú, kifordítható ablakok javították a belsőtér szellőzését. Az elegáns vonalú jármű olyan benyomást keltett, mintha nem lennének középső oszlopai, pedig voltak: az oszlopok trükkösen véget értek a karosszéria közepénél (az ablakvonal alatt), míg vékonyabb felső részüket a hátsó oldalablakokkal együtt le lehetett tekerni.
A 815 kg saját tömegű és 375 kg-mal terhelhető Skoda 1000 MBX-et kezdetben négyhengeres, 1,0 literes, dupla Jikov karburátoros, 52 lóerős, 75 Nm nyomatékú motor hajtotta (bár néhány példány szimpla karburátorral készült), maximum 127 km/h-s sebességgel. Az utolsó 12 darab Skoda 1000 MBX 1968 elején jött le a szalagról, mivel 1967 novemberében a gyár átállt a modernizált 1100 MBX De Luxe változatára, amiben hatékonyabb hűtésű és kenésű, 1,1 literes, szintén 52 lóerős, de már 81 Nm nyomatékú motor forgott.
A különálló üzemben, zömében kézi munkával készülő Skoda MBX-ből a termelés leállásáig, 1969 őszéig 2517 példány gördült ki, ezek közül 1403 darabot szereltek 1000-es és 1114 darabot 1100-as motorral. Csak viszonyításképpen: a normál 1000 MB-ből 443 156 példány hagyta el Mlada Boleslavot, nem véletlen tehát, hogy a Skoda 1000 MBX napjainkra a veterán autók gyűjtőinek drága kincse lett.
További érdekességek a Skoda Múzeumban.