Mazda 2 1.5 G90 Takumi
A japán takumi szó magyarul annyit tesz, kézműves. A robotizáció korában kissé ellentmondó ezt a nevet adni egy technikai csúcsterméknek, de azért a gépek mellett szerencsére még ügyes emberi kezek is dolgoznak a Mazda 2 Takumi kiadásán. A facelift hullámot meglovagolva idén megújult a márka legkisebb modellje is, de a változásokat igazából csak nagyítóval lehet megtalálni.
A nálunk járt Mazda 2 Takumi felszereltségi szintje nem mindegyik Mazda sorozatból kapható, és alapjaiban véve nem is sokban különbözik a többi 2-estől sem. Kívülről a cápauszony-antenna, a sötétített hátsó üveg jelenti az eltérést, valamint most már széria benne a LED-es ködlámpa, amellyel jobban látható az út a párás, nyirkos időben. A briteknél már fut egy ideje a Black+ Edition nevű felszereltség, s a további hatásfokozás érdekében ennek az egyedi, 16 colos fekete könnyűfém felnijét kapta még meg a mi kis Mazda 2 Takumi tesztautónk is. A kisautó az egyik legszebb a kategóriájában, és ehhez a piros festésű autóhoz valóban jól passzol ez a fekete kerék.
Belül a legnagyobb újdonság, hogy végre a 2-es sorozatba is beépítették a márka egyen-kormánykerekét. Összességében nézve nagyon kellemes, kényelmes, minőségi ez az autó, de hát ennek megfelelően nem is olcsó. Éppen ezért fájó, hogy a Mazda 2 Takumi ár hiába közelít az 5 millió forinthoz, az már nem fért bele, hogy két nyamvadt kapaszkodót felszereljenek a hátsó utasoknak.
Pláne úgy, hogy már az alapmodellben is olyan extrák vannak, mint a légkondicionáló, az első és hátsó elektromos ablakemelő, a visszagurulás-gátló rendszer, az elektromos ajtózár, a fedélzeti számítógép vagy a motoros külső tükrök. A hátsó kamerás rendszer megkönnyíti a tolatásunkat, a parkolást, no és nagyon kényelmessé is teszi, merthogy nem kell kitekerni a nyakunkat. Szóval a bepakolt technika szintén gazdag, de ennek ellenére, ez az apróság valahogy mégis lemaradt.
A fej- és lábtér elöl és hátul is hozza azt, ami a kategóriában elvárt, vagyis négy felnőtt számára elfogadható a helykínálat, a 280 literes csomagtartó pedig elegendő lehet a kisebb utakhoz, bevásárlásokhoz. A kisautóknál egyre divatosabb az 1,0 literes motor, amely az esetek többségében nem megy, erőtlen, hangos, ám cserében sokat eszik.
Nos, a Mazdát még nem érte el ez az agymenés. A vezetési élmény itt nem jelent egyet az unalommal. Bár jelenleg csak egyfajta erőforrással árulják, de a Mazda 2 továbbra is pörgős városi cirkáló maradt az 1,5 literes, feltöltő nélküli Skyactive benzinmotorral. A 115 lóerő és 148 Nm maximális nyomaték abszolút elegendő ennek a kis szépségnek, amihez a Mazda 2 Takumi fogyasztás vegyesben mért 5,4 literes szintje, szintén kellemes élmény jelent.
Ilyen minimális modellfrissítés, mint amit most a Mazda 2 kapott, szinte példátlan az autóiparban. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem nagyon kellett változtatni rajta, hiszen már elsőre is nagyon eltalálták, nem véletlen, hogy még mindig dobogós a kategóriában. Az egyetlen fájdalmas pontja, az a Mazda 2 Takumi ára, hiszen 5 millió forintért legtöbben már inkább egy CX-3-asba tesszük bele a fenekünket.