Mazda MX-5 2.0 G184 30th Anniversary Edition

Már harminc éve közöttünk van, de semmit sem vesztett ez idő alatt a vonzerejéből. Persze változott, mint mindannyian, ám a kis japán cabrio épp oly vágyott, kívánatos, akárcsak megjelenésekor, nem úgy, mint mi. A Mazda MX-5 még 1989-ben a Chicagói Autószalonon mutatkozott be Miata néven, s azóta a világ legsikeresebb kétüléses kocsija lett. Népszerűségét és presztízsét pedig csak erősítette, hogy egyfajta szobrászati remekműként bekerült a New York-i Modern Művészetek Múzeumába is.

Bárhonnan is nézzük, ez bizony szép. A Mazda cabrio nem véletlenül élt meg harminc évet.

Bárhonnan is nézzük, ez bizony szép. A Mazda cabrio nem véletlenül élt meg harminc évet.

A japánok most a 30. évfordulóra készítettek egy jubileumi sorozatot. A legyártott 3000 darabból 500 jut az Egyesült Államokba, a többin a világpiac osztozik. Mi 30 darabot kaptunk, de ez nem számmisztika, ebben ne keressen senki összefüggést a harmincadik évfordulóval. A sorszámozást egyébként a vezetőoldali ajtó mögötti plaketten lehet nézegetni, ha úgy támad kedvünk.

Egy Mazda cabrio megjelenésével már eleve könnyű kitűnni a tömegből, a 30th Anniversary Editionnel pedig még könnyebb. A vászon- és csukható keménytetős (RF) kivitelben egyaránt kérhető modell csak Racing Orange fényezésben készül, a Rays-től érkező 10 küllős egyedi kovácsolt fekete alufelnik mögött pedig narancssárga féknyergek virítanak. Szóval, szem nem marad szárazon, az utca népe már egész messziről kiszúrhatja ezt az ünnepi modellt.

A narancssárga szín az utastérben is hangsúlyos, ebben pompáznak a díszítések, az ajtópanelek inzertjei és az öltések is. A Mazda cabriója természetesen a legmagasabb felszereltségi szintű Grand Touring, így a belsőt is rendesen telenyomták bőrrel és alcantarával.

Az utastér kialakítása is hű a Mazda világához. Pont annyi, amennyi kell, hogy legyen.

Az utastér kialakítása is hű a Mazda világához. Pont annyi, amennyi kell, hogy legyen.

 

A sok csúcstechnikai eszköz szintén belekerült, így többek között van benne esőérzékelős ablaktörlő, távolsági fényszóróasszisztens, digitálisa klíma, navigációs rendszer, 9 hangszórós Bose hifi, Android Auto illetve Apple CarPlay is. A sportos élményt tovább erősítik a Recaro sportülések, a már említett Brembo első féknyergek és a Billstein lengéscsillapítók. Bár a cabrio tetejét ebben is kézzel kell nyitni és zárni, ugyanakkor a művelet végrehajtása pofonegyszerű és gyors.

A jubileumi modellbe a legerősebb motort tették. A Mazda MX-5 2.0 literes, négyhengeres, 184 lóerős erőforrása olyan, mint egy profi maratonfutó, aki közepétől kezd igazán belehúzni. Háromezres fordulatszámtól van elemében a kis sportkocsi, s remekül érezhető a 205 Nm nyomaték, de a kemény, karcos, hatsebességes manuális váltót szintén fokozza a vezetési élményt. A japán Matchbox fenekét könnyű táncba vinni, sok-sok élmény egy kis testben, hát ilyen ez a kocsi.

A nálunk járt Mazda cabrio 30th Anniversary Edition kivitel ára 9 939 900 forint, mellyel ugyan a legdrágább puhatetős Mazda MX-5-ös, de cserében a legdögösebb is. Ahogy azt egy járókelő a tesztautó láttán megjegyezte, látványos, menő és szexi. Ezzel nem is lehet vitába szállni. Az ünneplőbe öltöztetett roadster piacra dobásával méltóan köszöntötték a japánok a szülinapos klasszikust.