A BMW 7 születésnapot ünnepel. A gyár csúcskategóriás modellsorozata már negyven éve termeli a luxus limuzinok szebbnél szebb képviselőit.

A most megjelenő és mindössze kétszáz példányban készülő jubileumi különkiadás minden egyes darabja a leendő tulajdonosok kívánsága szerint összeállított karosszéria-fényezéssel, utastérrel és hajtáslánccal gurul majd le a dingolfingi gyártósorról, ahol már 1977 óta készülnek a BMW 7 sorozat tagjai.

Az Edition 40 Jahre típusnéven érkező limitált széria 2017 októberétől lesz megrendelhető a márkakereskedésekben, alap és hosszított tengelytávolságú karosszéria-változatban egyaránt. Az ügyfelek igényeik szerint kérhetik a BMW 7 sorozat motorpalettáján megtalálható hat, nyolc és tizenkét hengeres erőforrások bármelyikével, illetve az opcionális extrafelszereltség részeként akár BMW xDrive intelligens összkerékhajtással és a BMW iPerformance portfólió plug-in hibrid hajtásláncával is.

A BMW 7 sorozat különkiadása az első és a hátsó üléssorban is komfortüléseket kap.

A BMW 7 sorozat különkiadása az első és a hátsó üléssorban is komfortüléseket kap.

A BMW 7 Edition 40 Jahre természetesen exkluzív fényezést kapott, a vevők pedig ízlés szerint választhatnak a Frozen Silver fantázianévre hallgató matt ezüst és a hagyományosabb Petrol Mica mélykék közül. Ezen felül a BMW 7 sorozat M aerodinamikai csomag tételeit, a magasfényű Shadow Line külső felszereltségi csomag karosszériaelemeit és a 20 colos, V-küllődizájnú könnyűfém keréktárcsáit is megrendelhetik majd hozzá a szerencsés tulajdonosok.

Az utastérben a finomszemcsés Merino bőrkárpitozásának két árnyalata közül lehet majd választani. A füstös fehér / Cohiba barna, illetve a füstös fehér / mélyfekete színkombináció egyaránt kézzel szőtt kontraszt-varrással készül, amely tökéletesen harmonizál az alcantarából készült tetőkárpittal.

A BMW 7 különkiadás példányai az első és a hátsó üléssorban is komfortüléseket kapnak, miközben az utastéri betétek a bőrkárpitozás árnyalatától függően mélyfekete zongoralakkozással és finomszemcsés, szálerezett, füstös barna színű eukaliptusz-fabetétekként is kérhetők. Az exkluzivitást természetesen jubileumi plakettek is nyomatékosítják, amelyeket a B-oszlopok takaróelemein és a küszöbökön helyeznek el. A BMW 7 sorozat születésnapi kiadását a Frankfurti Autószalonon láthatja majd először a nagyközönség.