Buday Péter nagy vállalatoknak és kis éttermeknek ad gasztronómia tanácsokat, két-három évenként pedig könyvet ír. Energiacsökkentett ételeket készít, melyeknek lényege, hogy természetes anyagokat felhasználva például a paprikás krumpli, vagy akár a túrós tészta is kevesebb szénhidrátot, kevesebb zsírt tartalmazzon, de mégis úgy nézzen ki és olyan íze legyen, mint ahogy azt megszoktuk.

– Mióta van jogosítványod?
– 1985 óta. 1981-ben érettségiztem, szakácstanuló lettem, majd elkezdtem dolgozni, és ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott, annyira égette a zsebemet a pénz, hogy vettem egy autót. Akkor már minden barátomnak volt kocsija.

– Neked mi volt az első?
– Egy farmotoros Skoda 100, amiről aztán kiderült, hogy három centivel rövidebb a kelleténél. Egy totálkáros autó volt, ami az összehegesztés után veszített a hosszából. Visszakaptam az árát és abból vettem egy nyolc éves Trabantot, majd ennek az eladása után életem nagy autója következett, egy hat éves dupla lámpás Lada 1500-as. Akkor már kissé túlsúlyos voltam, ezért az ülés mögé betettem a pótkereket, hogy hátra dőlve se essek hanyatt.

Később, 1990-ben elmehettem Németországba dolgozni, ahol aztán 3600 márkáért vettem egy jégkáros nyolcéves Opel Record-ot. Ezt egy jégverés korábban már ezer helyen behorpasztotta, de akkor ez nem számított. Amikor itthon eladtam, egy álom autó következett, egy négykerék-kormányzásos Honda Prelude.

Aztán Svájc jött, és a kintlétem alatt vásároltam egy 2.9-es Ford Sierra 4×4-est. Nagy előnye volt, hogy a külügyminisztériumban dolgoztam és diplomata áron vehettem a benzint, ugyanis 15 litert fogyasztott. A négykerék-meghajtás ugyanakkor nagy biztonságot ad, ezért most is ilyen autóval járok, egy Suzuki Vitara-val. Volt még Seat-om, amit feltörtek. Helyette vettem Seat Granada-t, majd még egy ugyanilyet részletre, amit az utolsó részletnél loptak el. Az utolsó részlet kifizetésénél már nem volt meg az autóm.

– Mennyit jársz autóval?
– Heti 1500-2000 kilométert, évente 80-100 000-t.

– Mi a fontos számodra egy autóban?
– Hogy mindig menjen, hogy mindig megálljon, és hogy mennyit fogyaszt. Van egy szállításra használt vállalati autóm, egy Renault Clio 1.5, ami tényleg öt liter alatt fogyaszt, pedig már 282.000 km van benne. Rendszeresen viszem szervizbe, így hibátlan. A Vitara-ban az a jó, hogy van benne tempomat és követő radar is, ezért ködben is biztonságos.

– Mit csinálsz az autóban?
– Abban élek. Van a csomagtartójában egy fél konyha, edények, szerszámok, tűzhely. Ha megállok, 40-50 főre azonnal el tudok készíteni egy menüt.

– Biztonságosan vezetsz?
– Körülbelül a sofőrök 20 százaléka vezet jól és vigyáz arra, hogy a maradék nyolcvan épségben hazajusson. Én a húszban vagyok. Amiket soha nem szegek meg az a piros lámpa, a stop tábla és a záróvonal. A sebesség azért már némileg helyzetfüggőbb.

– Mikor szeretsz vezetni?
– Éjjel, de csak háromig. Akkor elálmosodom. A lecsukódó szem nem játék.

– Mi volt a leghosszabb táv, amit egyfolytában levezettél?
– A Ford Sierra-val kilenc és fél óra alatt értem haza Genfből.

– És a legnagyobb sebesség?
– Bern és Lausanne közötti 6-8 kilométeres lejtőn 240. Nem volt jó érzés. Olyan volt, mintha megemelkedett volna a kocsi és én bicikli kerekeken mennék.

–  Automata vagy kézi sebváltó?
–  Jobban szeretem a kézit. Ez valami régi beidegződés lehet még a Lada 1500 miatt.

–  Hogyan viselkedsz az anyósülésen?
–  Vannak, akik mellett két kézzel kapaszkodom.

–  Milyen ismertséget ad a médiaszereplés?
–  Sokan megismernek az autóban is. Ennek egyetlen hátránya, hogy kényes szituban is szépen kell viselkednem.

–  Kerültél már kritikus helyzetbe?
–  Amikor katona voltam, hatan jöttünk haza egy Dacia-ban. Elsőkerék-meghajtású volt, és a súly miatt megemelkedett az eleje. Egy előzés után nem tudtunk visszakanyarodni, mert egy jégbordában mentünk és telibe nyomtunk egy IFA-t. Csoda, hogy életben maradtunk. Egy másik alkalommal pedig az öcsém érettségire kapott Trabantjával egy lejtős jobbos kanyarnál borultunk nagyot, ahol gyakorlatilag ripityára tört az autó. Szerencsére ezt is ép bőrrel megúsztuk.

–  Mi volt a legjobb autó, amiben ültél?
– Inkább azt mondom, amiben nem. A nyolcvanas évek végén volt egy Ferrari találkozó. Több mint kilencven autó volt ott a Hyatt szállónál, ahol akkor dolgoztam. Jött a garázsmester, hogy gyertek, nem akartok beülni?  Akkor már olyan súlyom volt, hogy egyikbe sem fértem bele.

– Ha sok pénzed lenne, mit vennél?
– Ülhettem rendőrségi felvezető Merciben, Hammer-ban, harckocsiban, nullszériás BMW M5-ben, az esküvőmre Ford Mustang-gal vittek. Szeretem a Vitarámat, de azért egyszer vennék egy Mercit és mellé egy Ford Mustang-ot.