A megveszekedett Mazda-imádók körében a katolikus egyház hét fő bűnével vetekedett volna, ha jobban hozzányúlnak ehhez a szépséghez. Mi pedig abban mindenképpen egyetérthetünk a fanatikusokkal, hogy a Mazda 6 Sportkombi a felső-középkategória egyik legkívánatosabb autója. Szinte hibátlan darab, már-már prémium szint, óriási csomagtartóval.

A japán mérnökök kínosan ügyeltek arra, nehogy kicsit is megváltoztassák a kocsi karakterét a kötelező modellfrissítés során. Igazából nem is volt mit finomítgatni rajta, úgy volt jó, ahogy elsőre megálmodták. Új vevőket biztosan nem azzal nyert a Mazda 6 kombi 2016-ban, hogy vaskosabb és hosszabb lett az orrán a krómbetét, vagy azért, mert változott a ködlámpáknak otthont adó betétek formája.

Egyértelmű, a nagyszerűen eltalált, kellemes esztétikai élményt nyújtó design adja el ezt a kocsit, nem pedig a szintén újdonságnak számító markánsabb első-hátsó LED-lámpák. Persze, azért valamennyit hozzátesznek az amúgy sem gyenge összképhez az új, 19 colos alufelnik, amelyek sötétebb, polírozott kivitelben készülnek.

A Mazda 6 kombijának alapból 522 literes poggyásztere több mint háromszorosára, 1664-re bővíthető a hátsó ülések lehajtásával, amit a leghátul található karokkal könnyedén végrehajthatunk.

A Mazda 6 kombijának alapból 522 literes poggyásztere több mint háromszorosára, 1664-re bővíthető a hátsó ülések lehajtásával, amit a leghátul található karokkal könnyedén végrehajthatunk.

Talán furcsán hangzik, de a formatervezők azzal végezték a legjobb munkát, hogy nem sokat munkálkodtak a külsőn. Így nem karmolják magukat a márka szerelmesei, a laikusoknak meg úgysem tűnik fel, hogy kicsit megpiszkálták a modellt. Egy biztos, ennél a kocsinál senkinek sem lehet déja vu-je, lehetetlen összekeverni bármivel is, annyira egyedi. A lágyan hullámzó formájú Mazda 6 Sportkombi eddig is gyönyörű, kecses, stílusos és karakteres autó volt, és ez most sem változott.

Ritkaság az autóiparban, hogy belül többet változik a modell a frissítés során, mint kívül – a Mazda 6 kombi 2016-ban ezen kivételek egyike volt. Különösebb gond az utastérrel sem volt, de most az újabb Mazdák belsejének stílusához igazították ezt, és több újdonságot is találunk benne.

A Mazda 6-ba elsőként rendelhetünk head-up display kijelzőt, amelyen egyszerre három adat jeleníthető meg, és ezeket fontosságuk alapján rendezi sorba a rendszer. A belsőt eleve harmonikusnak, ízlésesnek, szépnek és minőséginek alkották, ez mit sem változott. A megújítás során azonban új formákkal, új anyagokkal fokozták a komfortérzetet. Az autóteszt alatt már rögtön a beüléskor elfog egyfajta kellemes érzés bennünket.

Ritkaság az autóiparban, hogy belül többet változik a modell a frissítés során, mint kívül – a Mazda 6 kombi 2016-ban ezen kivételek egyike volt.

Ritkaság az autóiparban, hogy belül többet változik a modell a frissítés során, mint kívül – a Mazda 6 kombi 2016-ban ezen kivételek egyike volt.

A Mazda 6 Sportkombi Revolution Top felszereltségi szintje számos extrát tartalmaz, s ennek része a fehér színű bőrkárpit, amely komoly minőségérzetet áraszt. Az ülések ugyan lyukacsosak, de nem lehet szellőztetni csak fűteni, ám ezt hátul is élvezhetik a fagyos téli napokon az utasok. A 7 colos monitor maradt a középkonzol tetején, de most már nem simul bele a műszerfalba, hanem kitüremkedve trónol rajta. Tény, így még biztonságosabban, minimális fejmozgással áttekinthetjük.

Ezen az MZD Connect nevű rendszeren keresztül öt funkciót kezelhetünk. Például a telefon csatlakozását, a média lejátszásokat, az autó adatait, a különböző beállításokat, vagy a navigációs rendszert. A vezető előtti mérőórák is hangsúlyosabban kiemelkednek. Jó, hogy a vezetéshez kötődő kezelőszervet közvetlenül a sofőr közelébe tették, s így még egyszerűbben használható és még könnyebben hozzáférhető. Újdonság az elektromos rögzítőfék, amely a sebességváltó mögötti gombról kapcsolható. Gyakorlatilag az egész műszerfal elrendezése letisztultabb lett.

A kellemes állapotból még nehezebben zökkenünk vissza a valóságba a kiváló minőségű zenei élményt nyújtó 11 hangszórós, prémium BOSE audiorendszer miatt. Persze a Mazda 6 Sportkombi esetében a muzsikánál azért sokkal lényegesebb tényező a csomagtartó, s annak mérete. A kerékjáratok ugyan belógnak a csomagtérbe, de még így is egy méter szélesen pakolhatunk. Az alapban 522 literes poggyásztér több mint háromszorosára, 1664-re bővíthető a hátsó ülések lehajtásával, amit a leghátul található karokkal könnyedén végrehajthatunk.

A kalaptartóval sem kell bíbelődni, mert ötletes módon, magával viszi a kinyitott hátsó ajtó. Ha valamiért mégsem kell, vagy épp bezavar, mert nagyobb tárgyat szállítanánk, akkor ez kézzel kiszedhető, és van helye a padló alatt. A kisebb táskákat, zacskókat kis, kihajtható kampókra akaszthatjuk a csomagtartó oldalfalára, így nem csúszkálnak a szatyrok menet közben.

A Mazdánál valamiért ragaszkodnak a nagy hengerűtartalmú motorokhoz. A 2,2 literes dízelmotor túlzónak tűnik. Már csak azért is, mert az európai konkurensek kevesebből kihozzák ezt a teljesítményt, mint a japánok. Összességében amúgy nem rossz, bár nem is egy erőművész – legalábbis az elején. Az erőforrás szívesen pörög, négyezres fordulatszám fölött élmény húzatni, ekkor már érezni benne a 420 Nm-es nyomatékot. A komótos városi forgalomban azonban roppant ingerszegény. A fogyasztása is inkább csak átlagos, városban 8 liter körül el lehet járkálni vele.

A futómű érezhetően finomabb lett, pedig eddig sem volt egy sprőd szerkezet. A kisebb úthibákat – amelyekből Budapest nagyon jól ellátott, – lágyan, hang nélkül veszi a felfrissített Mazda 6-os, ugyanakkor ez a puhaság nem ment észrevehetően a stabilitás rovására. Az utastér elképesztően csendes, a motor még kihúzatáskor is csak finom morgással jelzi, hogy működik. Ahogy a futómű, úgy a kormányzás precizitása is kiváló, és akkor ott van még a könnyű és kényelmes vezetést segítő automataváltó.

A Mazda 6 kombi ár nem az olcsó kategóriát hozza, ám nagyszerű autó. Nem nehéz belezúgni, és aki ezt választja az nem is fog csalódni, gyönyörű forma, kellemes vezethetőség és első osztályú minőség fogja kényeztetni. Már-már prémiumszint, de még elfogadható áron.

Mazda 6 kombi műszaki adatok
Motor: 2191 cm3
Teljesítmény: 175 LE, 420 Nm
Végsebesség: 215 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 8,6 s

Mazda 6 kombi fogyasztás: 6,8 l/100 km
Mazda 6 kombi ár: 7 499 900 Ft

Mazda 6 Sportkombi 2.2 CD175 Revolution Top AT tesztautó ára: 10 406 800 Ft

Mazda 6 kombi vélemények:
Külső: 5
Belső: 5
Ár/érték: 4

Előny/hátrány
+ Gyönyörű forma, nagy csomagtartó, kulturált működés, kiváló minőség
– Magas felár az automata váltóért