Nissan Leaf Tekna 40 kWh
A Nissan érdemei elvitathatatlanok abban, amit a tisztán elektromos autók elterjesztésében tett. A japán cég az első volt ebben az évszázadban, amely merte elkezdeni már tömegek számára is gyártani a kompakt e-mobilt, és ennek a munkának remek kifejlete az új Nissan Leaf 40 kWh-ás változata is.
Maga a Leaf 2010-ben jelent meg és rögtön elnyerte az Év autója díjat, persze az elterjedésének némileg gátat szabott a magas ára. Az első generáció nagyjából kétszer annyiba került, mint egy alap Volkswagen Golf. Mégis közel 300 ezer darab kelt el tavaly év végéig, s ezzel hamar a világ legnagyobb példányszámban eladott villanyautója lett. Ugyanakkor az is az igazsághoz tartozik, hogy a konkurencia roppant csekély volt ebben a szegmensben. Az utóbbi időben azonban már más márkák vezetői is rájöttek, hogy talán ez lehet a jövő, így a Nissannak is több ellenféllel kell majd hamarosan megküzdenie.
A Nissan Leaf 40 kWh teszt során próbált modell elődjétől merőben eltérő stílusú, pedig az sem volt már hétköznapi. Ugyanakkor egyesek úgy vélik, a jelenlegi, általános ízlésvilágba ez jobban beleillik, a hagyományos kompaktokhoz jobban hasonlít, jobban eladható. Talán igen, de azért mégsem olyan, mint a langyos víz, a feltűnés sokkal jobban garantált ezzel, mint mondjuk az ugyanilyen méretosztályú Nissan Pulsarral. Az új Leaf alaktényezője javult, a korábbi 0,31-ről 0,28-ra, és bár jól megy, de azért ezt az autót nem száguldozásra tervezték. Újdonság, hogy a fényszórói már felszereltségtől függően lehetnek LED-esek, a nappali fény pedig diódás.
A Nissanok utastere meglehetősen jól értelmezhető, műszerei könnyen kezelhetők, logikusak, és ez a Nissan Leaf 40 kWh-ás tesztautónkra is igaz volt. A központi kijelzőről rengeteg menüpontba léphetünk – melyeket talán hónapokig nem is nézünk meg –, kell némi idő is mire kiismeri magát az ember, de könnyen tanulható, nincs túlbonyolítva, és sok hasznos adatot közöl.
Első pillantásra a Nissan Leaf 2018-ra nagyobb lett, ám ez csalóka, mert csak a túlnyúlásaival nőtt. Persze eddig sem volt a kényelemmel gond. Ami feltűnő, hogy az ülőlapok elöl és hátul is rövidek, valamint az első ülések alá nem fér be a lábfej, azt pedig csak simán tudjuk be a távol-keleti kultúra furcsaságának, hogy a hátsó ülések fűtésgombját az elsők oldalába építették. A csomagtartója elektromos kocsihoz képest nagy, 400 literes.
A Nissan Leaf méretek vagy éppen a forma megítélésénél azonban lényegesebb, hogy mennyit fejlődött, finomodott a technika. A második generációs modell az előd alapjaira épül, igazából annak továbbfejlesztett változata. Az akkumulátorok kapacitása nagyot nőtt, az első Leafé még 24 kWh-ás volt, de az új Nissan Leaf 40 kWh-ás már.
Ennek megfelelően nem csak a Nissan Leaf hatótáv lett nagyobb, hanem a villanymotor is erősebb lett 40 lóerővel, így már 150 lóerős, a nyomatéka pedig 320 Nm-es. Ha odalépünk neki, megy mint a rakéta. A kocsi gyorsulása 7,9 másodperc 100-ra, ami elég jól hangzik, és az élmény is jó. Egy feltöltéssel 350 kilométeres Nissan Leaf hatótávot tudhatunk magunkénak, s a gyári információk alapján városban ez akár több is lehet.
Nekünk a valóságban inkább 300 km körül sikerült ezt kihoznunk, de persze ez sok mindentől függ, és ha az utóbbi adatot nézzük, ez akkor is nagy előrelépés az első széria 150-180 km-es hatótávjához képest. A másodikszériás modellel Debrecenbe vagy akár Bécsbe is elugorhatunk már, s egy gyors töltés után könnyedén haza is jöhetünk. Ez jól hangzik, ám a kép azért nem ennyire csodálatos, hiszen egyelőre csak a nagyvárosokban vannak töltőoszlopok. Például egy Budapest–Sárbogárd–Budapest útnál már erősen kell izgulni és szurkolni, hogy visszaérjünk. Ettől eltekintve jó dolog az elektromos autózás, elméletileg környezetbarátabb, és ma még olcsó is, hiszen bár maga a jármű elég drága, de cserében sok helyen ingyen tankolhatunk.
A hatótáv növekedés mellett, természetesen figyelemre méltó újítások is kerültek a Nissan Leaf 40 kWh-ás, új kiadásába. A kocsi nóvuma például a széria e-Pedál nevű szerkezet, amit úgy hirdetnek, hogy a Nissan elektromos autó mostantól egypedálos jármű lett. Nos, ez jópofa, de azért van benne némi csúsztatás. A lényege annyi, hogy csak a gázpedállal is el lehet vezetni az autót, mert amikor elengedjük, akkor erősen fékez a kocsi.
A valóságban azért a fékpedállal pontosabban tudunk megállni. A szerkezet egyébként nem világújdonság, hasonlót az i3-as BMW-ben, valamint egy-két más újabb elektromos autóban is találunk már. Ezeknél B-be kell rakni a váltót, a Lefaben meg egy gombot kell megnyomni, amire e-Pedál van írva, de a lényeg, hogy mindegyiknél veszettül erős a motorfék. Bármelyik jó megoldás, ráadásul ebben az állásban, ha megáll a kocsi, nem kell nyomni a féket, mint az automatáknál, hanem kényelmesen pihentethetjük a lábunkat. No és lejtőn, emelkedőn is megfogják a kocsit, nem gurul vissza.
Az új Nissan Leaf teszt alatt nálunk járt Tekna változat is megkapta már a gyár fejlett vezetéstámogatóját, a ProPilot rendszert, amely voltaképpen nem más, mint egy nagyon okos tempomat. A második generáció sokat fejlődött technikában, ám a Nissan Leaf ár sajnos nem lett alacsonyabb. Vannak, akik esküsznek, hogy az elektromos hajtásé a jövő, és talán igazuk is van, de a jelen még racionális döntésekre kényszeríti az embert. Például az Audi tölthető plug-in-hibrid modellje, az A3 1.4 TFSi e-tron 12 137 390 Ft-ba kerül. A mindennapi munkába járáshoz tökéletesen használható a villanymotor, míg a hosszabb utakra bátran vállalkozhatunk a benzinmotorral. A 2018-as Nissan Leaf ára a nálunk járt Tekna kiadásban viszont 13 046 000 Ft. Igaz, ettől függetlenül jó és szerethető kocsi, s vitathatatlanul újabb, nagyon komoly állomás az autóipar fejlődésében.
Nissan Leaf 40 kWh műszaki adatok
Motor: Állandó mágneses villanymotor
Teljesítmény: 150 LE, 320 Nm
Végsebesség: 144 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 7,9 s
Nissan Leaf 40 kWh fogyasztás: 14,1 kWh/100 km
Nissan Leaf 40 kWh hatótávolság, vegyes használat: 290 km
Nissan Leaf 40 kWh ár: 9 630 000 Ft
Nissan Leaf Tekna 40 kWh tesztautó ára: 13 046 000 Ft
Nissan Leaf 40 kWh vélemények
Külső: 3
Belső: 4
Ár/érték: 3
Előny/hátrány
+ Technikai újdonságok, egyedi stílus, jó vezethetőség, ügyes sofőrsegédek, tágas belső
– Rövid ülőlap, még mindig magas ár