Negyvenöt éve járja az országot Tarnai Kiss László. Ismert operett énekesként, zongoraművészként, nótaénekesként, 30 éve rádiós, a Dankó Rádió alapító-művészeti vezetője. Fél éve kezdődtek a próbái a Tarnai Rock Bandnek, amivel május elsején adták az első nagy nyilvános koncertjüket.

– Mikor kaptad meg a jogosítványodat?
– 1976 tavaszán, huszonegy évesen. Egy kis ablakos régi bogárhátún vizsgáztam. Mellém egy emberméretű, a hátam mögé pedig egy gólem nagyságú vizsgabiztos ült be, úgyhogy semmit nem láttam. Meg is döntöttem az egyik karót, de mégis kiengedtek a forgalomba, mert a kormányt biztosan kezeltem.

Negyvenöt éve járja az országot Tarnai Kiss László. Ismert operett énekesként, zongoraművészként, nótaénekesként, és 30 éve rádiós, a Dankó Rádió alapító-művészeti vezetője.

Negyvenöt éve járja az országot Tarnai Kiss László. Ismert operett énekesként, zongoraművészként, nótaénekesként, és 30 éve rádiós, a Dankó Rádió alapító-művészeti vezetője.

– Mikor lett autód?
– Rögtön utána egy hatéves, külső kilincses, ezer köbcentis Skoda S100 negyvenezerért. Jó volt, hogy a fellépésekre egyedül mehettem, és csajozni is lehetett vele. Akkor még Majakovszkij utcának hívták a Király utcát. Megálltam egy ház előtt, letettem az autót, lezártam, és kész. Ma egy ilyen útnál meg kell tervezni még azt is, hogy melyik szomszédos kerületben parkolhatok.

– Meddig jártál vele?
– 1978-ig. Akkor befizettem egy másik Skodára, egy 105-ösre, bár utólag azt gondolom, a Zsiguli vonal jobb lett volna. Azzal tíz évig jártam. Utána jött egy Wartburg 1990-ig, majd megjelent a Skoda Favorit 1.3-as, amiben olyan érzésem volt, mintha egy Golfban ülnék. Ezt követően 1994-ben vettem egy hatéves 1.6-os dízel Opel Ascona-t , majd 2001-ben egy Opel Vectra-t, ami gyakorlatilag az akkori Mercedes filingnek felelt meg. Egy évre rá vásároltam egy kombi „malacorrú” Volkswagen Passat-ot, ami a mai napig nálam van és idén lesz 25 éves.

– Ez illik hozzád?
– Igen, máshogy fogalmazva méltó hozzám. Senkinek nem az jut róla az eszébe, hogy csak ennyire megy jól a Tarnainak? – hanem, hogy azért jár vele, mert szereti.

– Mit szeretsz benne?
– Fantasztikusan kényelmes, az üléseket lehajtva még aludni is lehet benne. Ez nem műszer, ez egy AUTÓ.

– Hagyott már autó cserben?
– Egyszer, amikor az S100-zal mentünk, és Konstanca környékén lerobbantunk. Szerencsére volt nálam egy kicsi kondenzátor, mert az itthoni szerelő előre szólt, hogy nem árt, ha viszem magammal. Annak a cseréjével a probléma megoldódott.

– Mi fontos számodra egy autóban?
– Semmiképpen sem az, hogy kezet csókoljon, gesztusai legyenek, hanem hogy autóban érezzem magam. A Passat ilyen. Bütykölni nem tudnám, de a mai árak mellett fillérekből szervizelhető.

– Hogyan vezetsz?
– Tizenvalahány évvel ezelőtt Mátyásföldről a Pollack Mihály térre még autóval mentem. Aztán eljött az az idő, amikor másfél óra alatt sem tettem meg ezt az utat. Akkor vettem egy bérletet, az autót a mátyásföldi HÉV megállóban lerakom, megsimogatom, hogy szia barátom, várd a gazdit, és utána tömegközlekedem. Már nem szeretek vezetni. Nekem nem kikapcsolódás. Ha Hajdúszoboszlóra megyek a családommal, az a 200 kilométer is nehezen fogy el. Elszoktam tőle.

A mátyásföldi HÉV megállóban lerakom, megsimogatom.

A mátyásföldi HÉV megállóban lerakom, megsimogatom.

– Beleszólsz a vezetésbe, ha más mellett ülsz?
– Nem, de nagyon kevés vezető van aki mellé beülök, aki vezethet engem. Enyhén pánik beteg vagyok. Egyszer egy ismert televíziós személyiséggel utaztam. 160-nal ment a jeges úton. Megkértem, hogy egy pillanatra álljon meg. Kiszálltam és azt mondtam, hogy viszontlátásra.

– Mennyire vigyázol az autódra?
– Nem vagyok a nyálazó típus, nem én mosom, de rozsdafoltnál rögtön viszem szakemberhez. Ha 25 évesen is így néz ki, az a gondosságomat bizonyítja.

– Mi volt a leghosszabb táv, amit levezettél?
– Ez is az első Skodához köthető. 1978-ban hárman indultunk neki Romániának. Kolozsvárig volt 400 km, onnan 500 Bukarest, majd a tenger még 300, és visszafele ugyanez az 1200 km. Azt még élveztem, mert ment közben a bolondozás.

– Mi volt a legnagyobb sebesség, amivel mentél?
– A kilencvenes évek elején az Opel Ascona-val, amikor még ördögien ment, egy 100 tagú Cigányzenekaros fellépés után pár másodpercig 170. Még bírta volna, de nem mertem jobban odalépni, mert már ez is olyan félelmetes volt, hogy soha többé nem próbálnám. A 130 még biztonságos, 160 felett semmiképpen sem.

– Mi volt a legjobb autó, amibe beülhettél?
– Az egyik sofőrnek, akivel jártam, volt egy 10 éves 4800 köbcentis Cadilac-je. Az komoly volt, egy izomgolyó.

– Mit vennél, ha nagyok sok pénzed lenne?
– Nagycsaládosként mindig valamilyen busz változatban gondolkodtam egy tengerparti levezetéshez, de már megnőttek a gyerekek, úgyhogy ez okafogyottá vált.