A pilóta örül az eredménynek, amely szerinte a realitást tükrözi, a navigátor pedig azt nyilatkozta, ha előzetesen felajánlják a Türkmén Rali hatodik helyét, gondolkodás nélkül elfogadta volna.
A Karakum-sivatag teljesen új volt az egész nemzetközi mezőny számára, így számukra is, de megküzdöttek az ismeretlennel, és megoldották a feladatot. Türkmenisztán egyébiránt már a 35. ország volt amelyben Szalayék versenyeztek.
Visszatekintve a Karakumban töltött öt versenynapra, azt kell mondanom, jó teljesítményt nyújtottunk – mondta Szalay. – Nem volt egyetlen igazi eltévedésünk sem, csak egy-két bizonytalanság, úgyhogy Bunkoczi Laci kilencvenkilenc százalékosan teljesített. Magamat rosszabbra értékelném, mert az autó állapota és a navigáció alapján lehettünk volna napi szinten egy-két perccel gyorsabbak, de az már kétszeres kockázatot jelentett volna, ami szerintem nem érte volna meg. Technikailag felkészült a csapat – bár volt két bosszantó apró technikai hibánk, és ezekre jobban kell figyelnünk, hiszen ezekben rejlik az ördög. Az autó ezt leszámítva tökéletesen működött, azt gondolom, van egy nagyon jó alapunk, amelyre lehet építkezni a következő nemzetközi viadal előtt.
Ami magát a Turkmen Desert Race szervezését illeti, Szalay elmondta, hogy sohasem tapasztalt még ilyen nagyszerű logisztikai hátteret, nem találkozott még ennyi segítő emberrel, s nem volt része ilyen magas színvonalú tábori ellátásban sem. A türkmének minden egyes táborhelyen közvilágítást építettek ki – még ha az a világ végén volt is, a sivatag közepén –, légkondicionált étkezősátrakkal várták a mezőnyt, s kulturált zuhanyzókat építettek fel. Amit az ország megtehetett ezért a versenyért, azt meg is tette.
Miközben a szervezés emberi oldala tökéletes volt, a sportszakma egy kicsit csorbult, néhány türkmén versenyzővel kapcsolatban ugyanis lazábban kezelték a szabályokat, ebben azért lehet még fejlődni – mondta Szalay.
Ha egy helyszínt kellene kiemelnie azok közül, amelyeken az elmúlt egy hétben járt, az Opel Dakar Team pilótája a Darvaza-krátert említené – azt a beomlott gázbarlangot, amelyet a geológusok 47 éve meggyújtottak abban a hitben, hogy két hét alatt leég, ám ez nem történt meg és a sivatag közepén azóta is lángol egy hetvenszer húsz méteres kráter, amelyet a helyiek a Pokol kapujának neveznek. Erről még az unokáinak is mesél majd Szalay.