VERSENYSZERVEZÉS
Nem tetszett, hogy sportszakmai oldalról többet megengedtek az egyik helyi versenyzőnek, mint bármelyik másik indulónak – ebben még fejlődni kell, mert nem lehet annyira fontos a jó szereplés, hogy felülírja a nemzetközi szabályokat. Szervezési oldalról viszont elképesztő profizmust láttunk: hihetetlen, hogy Türkmenisztán mennyi pénzt és energiát beletett ebbe a rendezvénybe. Etalont teremtettek azzal, hogy lehet így is étkezősátrat, kórházat, bárt, zuhanyzót, helikopter leszállópályát felépíteni a táborban – mindenki tökéletesen elégedett volt a körülményekkel.

PÁLYÁK
Homokból és dűnéből van itt bőven, úgyhogy a pályák nagyon változatosak voltak – új útvonalakat is lehet majd találni itt bőven. Ha csak a helyszíneken múlna, biztosan visszamennék erre a versenyre jövőre is, az azonban elbizonytalanít, hogy kérdéses, mekkora politikai nyomást tudnak gyakorolni a sportfelügyelőkre a jövőben. Emiatt ha most kellene döntenem, jövőre valószínűleg nem mennék vissza.

Homok, dűnék, kihívások, a Türkmen Desert Race és a sivatag mindenből szolgáltatott bőven.

ELLÁTÁS
Nagyon ritka, hogy a táborokban ennyire változatos legyen például a vacsora, és ami eddig még egyetlen versenyen sem fordult elő, hogy a rajt előtt teljesen térítésmentesen elszállásoltak minket egy apartmanban, amelyben a hűtő roskadásig feltöltve, az ágyak mellett törölköző, fogkrém és papucs – ezek apróságok, de nagyon jó érzéssel gondol vissza rájuk az ember. Ugyanakkor nagyon furcsa volt, hogy Turkmenbashiban egy gyönyörű hotelben szállásoltak el minket a Kaszpi-tenger partján, ahol ebben a jó időben ezreknek kellett volna tolongniuk, ehhez képest a versenyen induló csapatok egy-két tagján kívül senkivel sem találkoztunk a húsz kilométer hosszú tengerparton.

EMBEREK
A türkmén emberek nagyon vendégszeretőek, barátságosak és szimpatikusak, más szempontból pedig nagyon furcsa, hogy ennyire szófogadóan beállnak a sorba, és hogy vezényszóra tapsolnak. Ezzel nem a vezetőjüket bírálnám, aki kétségtelenül nagyon sokat tesz az emberekért, ugyanakkor teljesen biztos, hogy nem lehet mindenkivel jót tenni. Persze, az is lehet, hogy aki nem tapsol, az nem látszik.