Az új Lexus UX jelenleg három változatban lehet a miénk, melyek közül az alapokat képező UX 200 benzines egy kétliteres, soros négyhengeres erőforrást tudhat magénak 171 lóerős teljesítménnyel, és mintegy 10.950.000 forintos indulóárral.

Az autó a felszereltségi szintek függvényében gyakorlatilag mindent biztosít, ami a kategóriájában elvárható, de a japán gyártó erősségeit figyelembe véve, mégiscsak a Lexus UX 250h hybrid verzió az, amelyik alternatív meghajtásának köszönhetően jobb ár-érték arányt tud felmutatni.

Az utastér, ahogy azt megszokhattuk a márkánál, kategóriaszinten itt is remek. Legalább tudjuk, mit tartalmaz egy Lexus UX ára.

Az utastér, ahogy azt megszokhattuk a márkánál, kategóriaszinten itt is remek. Legalább tudjuk, mit tartalmaz egy Lexus UX ára.

 

Ebben az új generációs hajtásláncot az előbb említett benzinmotor mellett még két, generátorként is működő elektromotor egészíti ki, és az öntöltő rendszernek köszönhetően a Lexus UX 250h vezetőjének már nem kell a külső áramforrásról való újratöltéssel is bíbelődnie. Egyenletes sebességgel haladva, illetve enyhe gyorsításnál az elektromotorok a hybrid akkumulátorból nyert energiával, tisztán elektromos üzemmódban is képesek mozgatni az autót. Ilyenkor az UX 250h a benzinmotor használata nélkül, vagyis zéró károsanyag kibocsátással, és nem utolsó sorban pénztárcánkat is jelentősen megkímélve halad.

A Lexus UX ára az elsőkerék-hajtással szerelt 250h kiadás esetén 11.480.000 forintnál kezdődik, de az ínyencebbeknek elérhető E-Four összkerékhajtással, ahol a hátsó differenciálműbe beépített külön elektromotor-generátor még tovább javítja az autó hatékonyságát. A legolcsóbb Lexus UX ára az összkerekes 250h 4WD esetében 12.200.000 forint.