Nagyon téved, aki azt hiszi, minden sivatag egyforma, s hogy az csak homok, semmi több. Minden sivatagnak megvannak ugyanis a sajátosságai, s a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős most új felfedezést tehet, hiszen szeptember 11. és 15. között Türkmenisztánban versenyez, az első Türkmén Desert Race-en. Ebben a különleges országban még sohasem tartottak nemzetközi versenyt, úgyhogy a Karakum ismeretlen terület a terepralisok számára.

A Szaharához képest picike, de kiterjedése így is 350 ezer négyzetkilométer, vagyis simán el lehet benne veszni. Persze, azért vannak a navigátorok, hogy ez ne történjen meg.

Türkmén Desert Race ismeretlen útvonala valószínűleg komoly kihívások elé helyezi majd a versenyzőket és a technikát egyaránt.

Türkmén Desert Race ismeretlen útvonala valószínűleg komoly kihívások elé helyezi majd a versenyzőket és a technikát egyaránt.

Csak annyit tudunk a Karakumról, amennyit az interneten találunk róla, de az autósport szempontjából az nem túl sok, úgyhogy érdekel, mi vár ott ránk – mondta az Opel Crossland X pilótája, Szalay Balázs. – Azt olvastam, hogy a fekete sivatagnak nevezik, s kíváncsi vagyok, hogy valójában fekete-e, mert eddig olyat csak Peruban láttam, az összes többi sivatag, ahol jártunk sárgás, vöröses vagy fehér. A legnagyobb dűnékkel Abu-Dzabiban találkoztunk, a legélesebb letörésekkel Egyiptomban kellett megküzdenünk, a leghosszabb, végtelennek tűnő dűnesorokkal pedig a Nyugat-Szaharában és Mauritániában. Utóbbi helyszínen két órát is tudsz úgy menni a sivatagban, hogy úgy érzed, ugyanazon a tájon autózol. Nagyon izgatja a fantáziámat, a fentiekhez képest milyen lesz a Karakum…

A Pokolban már jártak együtt többször is, hiszen Mauritániában van egy hely, amit így neveznek – s nem véletlenül. Hatalmas kihívást jelentett kikeveredni onnan, de Szalaynak és Bunkoczinak többször is sikerült. Most a Pokol kapujába mennek, így hívják a helyet a Karakum közepén, ahol egy hatvan méter széles és húsz méter mély kráter lángolt több mint negyven évig egy rosszul sikerült szovjet bányafúrás következményeként.

A Türkmén Desert Race szeptember 11. és 15. között zajlik majd, a mezőny öt hosszú szelektívet teljesít Amul és Hazar között, a mért szakaszok hossza átlagosan napi 250 kilométer, az össztáv pedig 1614 kilométert tesz ki.