A Stonic igen gyors karriert futott be, hiszen eddigi rövidke pályafutása alatt a negyedik legsikeresebb modelljévé vált a dél-koreai márkacsaládnak.

A Ceed, Sportage, Picanto triumvirátus után, az eddigi 150.000 darabos eladásával stabil pozíciót vívott ki, és nem csak a vásárlók, de az anyacég is hisz benne.

Az új Kia Stonic már idén ősszel kapható lesz a márkakereskedésekben.

Az új Kia Stonic már idén ősszel kapható lesz a márkakereskedésekben.

Külsőségeiben nem is nagyon piszkálták a vonalait, új LED fényszórókat kapott, választható néhány új szín, egy friss 16-os könnyűfém keréktárcsa, az utastérben pedig a 8 colosra nőtt érintőképernyős központi kijelző, ami a leginkább szembetűnő.

A Kia Stonic crossover legnagyobb újdonsága a lemezek alatt található, ott ugyanis az egyliteres T-GDi közvetlen befecskendezéses háromhengerese kapott egy 48 voltos mild-hybrid rendszert, ami a 100 és 120 lóerős változatokban egyaránt elérhető lesz. Az új hajtáslánc várhatóan még takarékosabb, és természetesen az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátás normáknak is még inkább megfelelő lesz.

A frissülő Kia Stonic felszereltség ugyanakkor a vezetéstámogató rendszerekben is többet nyújt majd. Megjelenik többek között a gyalogos- és kerékpáros felismerésére egyaránt képes ráfutásos ütközéselkerülő, a Sávtartó asszisztens, a Vezetőéberség-figyelmeztetés, a Holttérfigyelő rendszer aktív fékezés funkcióval, az Adaptív sebességtartó, és a Sávkövető asszisztens is. A Kia Stonic crossover 2020 harmadik negyedévében lesz elérhető az öreg kontinensen, természetesen a már jól megszokott hétéves, 150.000 kilométeres garanciával.